AK: Adófizetők

Az én adóm, az én pénzem

„Nix ugri-bugri”

2014. november 26. 16:53 - Adófizetők

/vendégszerzőnk Ugri írása/ 

Az a jó adó, amit valaki más fizet be” – idézte a kormányfő a népi bölcsességet nemrég, a szokásos péntek reggeli rádiómonológjában. Ezzel arra utalt, hogy senki sem örül annak, ha adót kell fizetnie. Eddig rendben is volnánk. De.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a kormány egyetlen eszközt ismer a költségvetés egyensúlyban tartására: az ilyen-olyan (külön)adók kivetése, meghosszabbítása vagy megspékelése. Vagy az adófizetők privát megtakarításainak lenyúlása. Hello polgárok! Megjöttek Geréb-ék.

Érdekes módon, a net-adó kapcsán sikerült a miniszterelnöknek is megfogalmaznia, hogy ez mit vált ki az emberekből: ez egy „félelmeket előhívó vízió” volt. Majd amikor kijelentette, hogy ebben a formában a távközlési adó kiterjesztését nem lehet bevezetni, indoklásképpen hozzátette: hát hiszen „az emberekkel közösen kormányozunk”. És itt hangzott el az is, hogy „nichts, ugri-bugri” – mármint hogy nem kell ugrálni, nem lesz net-adó.
Legutóbb pedig azt találta mondani, hogy „ha majd a tüntetők megtalálják a helyes hangfekvést, akkor lehet velük beszélgetni”. (Handelsblatt interjú, 2014. november 24.)

Attól tartok, a tüntetők nem fognak énektanárhoz járni és „lage-t” változtatni.
Túl régóta tart az a műsor, amelynek lényege, hogy a lakosság nagyobbik része csak álmodhat arról, hogy jobb lesz az élete. Szinte minden kormány ígért már mindent, de azt látjuk, hogy jobban teljesíteni csak az tud ebben az országban, akinek engedik, aki közel van a húsos fazékhoz. „Merjünk nagyot álmodni” – hát a fiúk a rendszer tetején mertek.

Mostanában kiderült, hogy országunkban súlyos probléma a korrupció – na persze, ezt csak a külföldi kibicek állítják.
Sajnos, az a rossz hír, hogy a korrupció nem mai keletű és nemcsak a felső tízezer kiváltsága. A munkavállalók – igaz kényszerből – szintén részesei ennek. Arra gondolok, hogy régóta működik az a hallgatólagos megállapodás, miszerint a munkaadó alacsony bejelentett bért fizet és a többit az alkalmazott zsebbe kapja. Ez ugyebár mindkét fél részéről adócsalás. Csak becslések lehetnek arról, hogy éves szinten mekkora összeg nem kerül be az állami kasszába, de erős a gyanúm, hogy ez az összeg ezres nagyságrendű, milliárdokban. Vagyis hazugságban élünk, nem kevesen, sokan.

De az elmúlt 20-30 évben egy kormány sem merte felvállalni, hogy tisztába tegye ezt a kérdést. Ahhoz gondolkozni kellene, konszenzust kialakítani és felvállalni a konfliktusokat és a népszerűtlen lépésekkel járó szavazatvesztést.

Például csökkenteni lehetne a munkáltatói járulékokat és amnesztiát biztosítani azoknak, akik beismerik, hogy zsebbe kaptak vagy fizettek béreket.
Viszont utána vasszigorral kellene üldözni azokat, akik a mindenkire vonatkozó adókötelezettségeket kicselezik, azaz feketén foglalkoztatnak.
És akkor lehetne üzenni, hogy „nix ugri-bugri”.

 

Szólj hozzá!

A tettek ideje

2014. november 18. 17:38 - Adófizetők

A kormánynak mindegy, hogy hányszor megyünk ki az utcára tízezrével. Továbbra is cinikusan röhögnek az arcunkba. „Aki a NAV-ot támadja, az az egészségügyet és az oktatást veszélyezteti.” Mondja a miniszter, aki nem volt képes egy év alatt arra, hogy érdemben átvilágítsa az adóhatóságot, és az általa benyújtott költségvetésben rekord alacsony az oktatásra és az egészségügyre fordítandó források aránya. Nem tudjuk fejünket leszegve elviselni tovább ezeket az arcátlanságokat, és már gunyorosan sem lehet rajtuk röhögni. A tömeg szelíd erejéből nem értenek. A tettek ideje jött el.

tunt.jpg

Célunk, hogy visszaállítsuk az adóhatóság becsületét, hogy jó lelkiismerettel lehessen adózni az országban. Ehhez a NAV átvilágítása szükséges, és a korrupció gyanújába keveredett NAV-osok távozása. Fokoznunk kell a nyomást az adóhatósági vezetőkön, a mögöttük álló oligarchákon, és a gyáva politikusokon. Milyen miniszter az, aki nem meri az alá rendelt szervezet vezetőjét számon kérni? Minél tovább védi a védhetetlent, annál inkább magára húzza a botrányt. Az adóhatóságon való tömeges kérdezgetés:"Le mondott-e már Vida Ildikó?" , és a telefonos ügyfélszolgálaton érdeklődés csak egy lépés a sok közül. Érezniük kell az adófizetők folyamatos törődését. Ott leszünk folyamatosan és nem tágítunk, amíg nincs érdemi elmozdulás.

 

A tüntetések és a nyomásgyakorlás csupán a kezdet. Közösségekbe kell szerveződnünk kocsmákban, munkahelyeken az interneten. Közösségként képesek vagyunk a közélet befolyásolására. Nem hagyjuk, hogy a fejünk fölött eljátsszák az ország jövőjét, mert a mi zsebünkre megy a játék. Amíg mi fizetünk adót, addig a miniszter minket szolgál, és nem az oligarchák behajtó szervezetének mocskos titkaihoz falaz. Lépnünk kell közösen, vagy eltaposnak egyenként.  

Szólj hozzá!

Emelik az adót, emelik a tétet

2014. október 31. 13:26 - Adófizetők

 

A jövő évi költségvetés, az adóemelések költségvetése. A felháborodás miatt későbbre halasztott netadó csak koktélcseresznye a tortahabon. Kilenc adónem emelkedik. Újabb és újabb bőrt húznak le rólunk a Magyarország jobban teljesít jelszó alatt. Mindeközben a költségvetésből az is látszik, hogy a legfontosabb állami feladatokra, (pl. oktatás) kevesebb pénz jut. Drágábban kapunk szarabb szolgáltatást. Jah, hogy jobban teljesít..

 bor.gif

A cafeteria értelmét veszti, hiszen szinte teljesen ugyanannyi lesz rajta az adó, mint a fizun. Az útdíj használatot sem az emberekkel fizettetik meg, csak a nagyobb szállítási költségek miatt a drágább terméket kell nekünk megvenni. Az élelmiszerkereskedők magasabb felügyeleti díját és a növekvő termékdíjakat majd a hétvégi nagybevásárláson fogjuk érezni. Azt gondolod, hogy fut majd minden hétvégén lazításra? Az alkohol is chipsadó hatálya alá tartozik majd, így nyugodtan elfelejtheted a whiskyt. A „csak egy sörre ugrom be” új értelmet nyer.

Az egész internetadós csinnadratta: látványos befeszülés, majd a ’jó király’ meggondolta és megfontolta, és csak később vezeti be dolog arra volt jó, hogy örüljünk nem újabb tíz, csak kilenc bőrt húznak le rólunk. Hogyan is kéne ezeket az adókat befizetni? Jah, hogy az adóhatóság vezetői külföldre menekültek a korrupciós vádak elől? Mire is kéne ezeket befizetni? Több magától növő luxusvillája legyen a kormánytagoknak?

 fizesd.gif

Ha csinálnak egy élhető adórendszert, ahol nem csak túlélni, hanem megélni is lehet, akkor örömmel fizetünk. De nem tudunk annyit adózni, mint amennyi pénzt ők ellopnak. Nem értik meg a fiúk fönt a hegyen, hogy minél több bőrt húznak le rólunk, annál inkább az ő bőrükre megy a játék? Ha ezt tovább folytatják, egyre többen kapunk észbe és akkor vége a kiskirályságuknak!

 

6 komment

Nem sokaság, hanem lélek és szabad nép

2014. október 29. 13:10 - Adófizetők

Sokan voltunk tegnap, de nem elegen ahhoz, hogy meghátráljon a kormány az internetadó ostoba ötletétől. Ám eljutottunk a 0. kilométerkőhöz és összejött az a kritikus tömeg ahhoz, hogy valami új vegye kezdetét. Most jött el az a momentum, amikor megrepedt a pártállami rendszer talapzata. Lettünk elegen és van is hozzá erőnk, hogy szétfeszítsük a keleties, romlott, össze-vissza adóztató rendszer kereteit középtávon. Nem az első tüntetésükön résztvevők ezreivel felduzzadt tömeg mérete ad okot az optimizmusra, hanem az ott lévő emberek öntudata és szabadságvágya.

Jelszavaink valának: Európa! Korrupt Fidesz! Élhető adórendszer! Kimondták a magyar adófizetők, hogy a Nyugathoz akarnak tartozni, nem tűrik az intézményesült korrupciót, és újabb bőrt nem lehet rólunk lehúzni. A felemelő az, hogy nem pártokra és vezérekre vágyunk, hanem saját kezünkbe vesszük a közügyeink irányítását. 

natadoorigo.jpg

 

Kiderült az utóbbi években, hogy ettől a pártállamtól az adónkért cserében nem kaphatunk mást csak romló színvonalú oktatást, működésének határán táncoló egészségügyet, állami vezetők meghatározhatatlan eredetű vagyonhalmozását, az első komolyabb korrupciós vádra külföldre menekülő adóhatósági vezetőket, és mindezek mellé bicskanyitogató cinizmust.

 

A rendszerben most zavar keletkezett. Fullba nyomják a kretént nemzetközi fronton, az oligarchák összezártak a rendszerrel (a médiabirodalom a köztévét meghazudtolóan hozza a Pravda színvonalat), még a normálisabb fideszesek is CIA fenyegetést látnak a szabadságvágyó tömeg mögött. Úrrá lett rajtuk a paranoia és bebújtak a gyűlölködés akolmeleget biztosító lövészárkaiba. Elvesztették minden kapcsolatukat a társadalommal.

 

Nem véletlenül kezdett hálózatépítésbe az állampárt, a Hazafias Népfront és az Áfész. Nekünk nem szabad beszállni az államilag diktált gyűlöletversenybe, amiben az összes párt aktív szereplő, hanem el kell kezdeni egy szabad Magyarország közösségi megalapozását.

 

A legfontosabb kérdés a hogyan tovább? Várady Zsolt, wiw alapító, a tegnapi és a 23-ai tüntetés legjobb szónoka, arra kért minket, hogy ne csak az utcán szervezkedjünk, hanem blogokban kocsmákban és a munkahelyeken. Ennek az önszerveződési folyamatnak nem szabad abban kimerülnie, hogy közösen szidjuk a kormányt. Az idei választások bemutatták, hogy az „Orbán takarodj!” jelszó semmire sem elég.

 

Az önszerveződésünknek fő célja a rendszer okozta problémák megoldása kell legyen, nem a sehova sem vezető gyűlölködés újrakezdése. Jelentsük a mindennapi korrupciót! Találjuk meg és tegyük ki a nyilvánosságba az értelmetlen és betarthatatlan szabályokat! Gondoljuk el együtt, hogy milyen lenne egy élhető adórendszer! Nyugatra szakadt barátainknak ne csak panaszkodjunk, hanem kérjük a segítségüket, hogy az ottani példákat itthon is élővé tudjuk tenni! Vegyünk részt az olyan szerveződésekben, amik a leszakadóknak segítenek közvetlenül, amik az elfuserált oktatási rendszeren akarnak javítani, amik a krónikus beteg egészségügy gyógyításán dolgoznak!

 

A szabadság bennünk van, ha élünk vele, le tudjuk gyűrni a huszonöt év után újjáéledő pártállamot. Felejtsük el a hagyományos pártpolitikai és mozgalmi kereteket! Fogadjuk el, hogy nem értünk mindenben egyet. Elég, ha az európaiság, a tiszta közélet és az élhető adórendszer közös talaján állunk. Nem kell mindenáron mindig médiacirkuszt csinálni, molinózgatni és tüntetni. Csak tegyünk együtt jó dolgokat. Töltsük meg a netes felületeket építő ötletekkel. Találjunk törzshelyeket, ahol találkozhatunk, vonjunk be új embereket a meglévő közösségekbe. Felejtsük el ki honnan jött, az a lényeg, hogy egy helyre tartunk: vissza Európába.

 

netado.jpg

 

9 komment

Ma Adófizetők Napja!

2012. július 02. 08:57 - Adófizetők

Egy átlagos magyar munkavállaló a 2012-ben rá költött összeg csupán 50,6%-át viheti haza nettó fizetésként. (2011-ben még 53,6%-ot). Így éves bérére vetítve július 2-án (tavaly már június 20-án) dolgozott először csak magának.

Az öntudatos adófizetők, élükön a Hajtás Pajtás futáraival, ez alkalomból másodszor rendeznek hagyományteremtő, vidám, munka utáni pikniket a Nemzetgazdasági Minisztérium előtti zöld parkban mindazoknak, akik fel kívánják hívni a figyelmet a túlzott adóelvonásra, vagy egyszerűen csak megünnepelnék éves adóterheik letudását.

 adofizu.jpg

Tudjuk jól, a névleges adóterhelés jóval magasabb, mint a valójában befizetett adó. A béradókat maradéktalanul megfizető adófizetők - hozzájárulásukért cserébe - nem élvezik az állam védelmét, miközben a fehér munkahely jutalma kevesebb elkölthető fizetés és fojtogató versenyhátrány. Igazságosabb közteherviselést szeretnénk, amihez az állam részéről megfizethető mértékű adókra, a vállalkozások részéről pedig az alacsonyabb adók valós és egyenlő megfizetésére lenne szükség.

 A két fél között patthelyzet alakult ki, amit az ország érdekében mielőbb fel kellene oldani. Amíg ez nem történik meg, addig a piaci versenyben nem a tehetség, kreativitás és szorgalom, hanem az adókerülésben bevállalt vakmerőség győz. Kis gondolkodás után mindenki rájöhet, milyen negatív hatással van mindez az ország gazdasági teljesítményére, nemzetközi versenyképességére, vállakozókedvére és hangulatára.

 Az Adófizetők Napja mindig az átlagos adóterhelés szerint lesz előbb vagy később, érzékeltetve annak változását. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy dühös demonstráció, vagy egyszerű tüntetés az adócsökkentésért. Sem a politikusokat, sem az adófizetőket nem hibáztatjuk. Azt szeretnék elérni, hogy szó essen a jelenlegi helyzet fenntarthatatlanságáról, és a két fél egymás szövetségeseként összefogjon az ügyeskedés kényszere nélküli, igazságosabb közteherviselésért.

 Ha unod már, hogy ekkorák az adóterhek, és a gyerekeid jó eséllyel csak szeptember 10-e után, az unokáid meg karácsonykor dolgoznak először magukért, a saját fizetésükért, akkor ott a helyed!

 Csatlakozz! Facebook-event:

Szólj hozzá!
Címkék: adóemelés

Hát az ÁFÁ-m nem kéne?

2012. május 24. 08:52 - Adófizetők


Nem elég, hogy a civilizált világban nincs akkora Áfa szint, mint nálunk. Most 80 milliárd forintunkat dekkoltatja magánál az állam, az eddiginél egy hónapnál tovább. Ez a pénz tőlünk, adófizető vállalkozóktól, az állítólagos egymillió munkahely teremtőitől veszik el. Hitelhez nem tudok jutni normális áron, és súlyos likviditási gondjaim vannak. Nekem ég a bőr a pofámról, amikor az alkalmazottamnak azt kell mondani, hogy késik a fizu, mert még nem utalt a NAV.

Néha megörül az ember, ha hall épkézláb ötleteket a félbolond, taktikai atomfegyver adókkal dobálózó Matolcsy minisztériumából. Állítólag az írja a széllelbélelt Kálmán terv, hogy akkor kelljen csak kifizetnem az ÁFÁ-t a számla után, ha a vevő is kifizette a számlát. Azt gondolnánk, hogy végre kimentek a hivatalnokok a gazdasági életbe, és rájöttek, mi zajlik a vállalkozóknál. De erre a nagy adózási változások során megint nem történt semmi. Hányszor volt már olyan, hogy teljesítettem a szolgáltatást, kiállítottam a számlát, a vevő, meg huss elszaladt. Az áfát nekem be kellett fizetnem, a csaló meg röhög a markába. Párszázezerért nem kezdek pereskedni, de az áfát fájlalom.
Nekem mindig minden párt azt mondja, hogy én kisvállalkozó vagyok a gazdaság gerince, nekem akarnak segíteni lépten-nyomon, minden kampányban. Kormányon meg valahogy mindig elfelejtik ezt. El vagyok temetkezve a papírhalmok mögé, amit megkövetel tőlem az n+1. hatóság. Ebből nekem nagyon elegem van. Ki az, aki tényleg tesz is valamit értünk? Az ellenzéki pártok hagyjanak, mert kormányon úgyse fognak csinálni semmit. Kifacsarja az utolsó fillért is belőlem az állam. Aztán meg csodálkoznak, hogy majd én is elkezdek számlákat venni, mint az összes konkurens cég.
Hát ÁFÁß0m nem kéne?
Szólj hozzá!

A múlt elkezdődött

2012. május 22. 13:50 - Adófizetők

Kísért a múlt. Uram-bátyám kapcsolatokon alapul az állam működése. A közös húsosfazékból híznak az új földesurak, a régiek meg röhögnek a markukba. Zsellérek dolgoznak az uraság földjén. Az egyház visszavette az oktatást az államtól. A választójog lassan korlátozva, az ellenzék is zsebre vágva. Az egészet leöntötték egy konok, kuruckodós, álszent keresztény mázzal. A 21. század elején visszatértünk a 19. század végéhez, oda, ahonnan el sem szakadtunk soha. Újra tombol a feudalizmus.

Uram-bátyám világ helyett haverok-szobatársak világa van, de a lényeg ugyanaz. Nem az a fontos, mit tettél le az asztalra, hanem az, hogy jó kollégiumi szobába kerültél-e, milyen kapcsolataid vannak a hatalom felé. Fontos állami álláshoz és zsíros megrendelésekhez már nem rokoni kapcsolatok kellenek mint Mikszáth világában, hanem az is elég egy államtitkári pozícióhoz, ha együtt focizol valamelyik fejessel. Így aki, bekerült a húsosfazék köré, abban érdekelt, hogy ne nagyon csináljon semmi mást, csak másokat próbáljon onnan távol tartani. Még véletlenül sem a közjóért folytatott érdemi munkára fordítja erejét.
A 21. század fő erőforrásáért a fölsért folytatott küzdelem nyertesei az oligarchák. Nyerges és Mészáros új földesurak viszik az közösből, amit tudnak. De aki azelőző ciklusban szedte meg magát, az is dőzsöl. A megszerzett földeken közmunkások dolgoznak zselléri minőségben, a narancsos uraságok malmára hajtva a vizet. A föld nem azé, aki megműveli, hanem azé, akinek a Fidesz juttatja, és művelhetik a nyomorgó vidéki újzsellérek. Mindeközben naponta egy lottóötösnyi pénzt visz ki a fő haveri cég az államkasszából.
Mikor egész Európa az oktatásba fektet, addig Hoffmann Rózsa törvénytelenül vágja meg a felsőoktatási keretszámokat, és az iskolákat átjátssza ideológiai nevelés céljából az egyházaknak. Aki bármit is akar még kezdeni, az elhúz külföldre egyetemre, és vissza sem jön. Vesd össze a múlttal: s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.
A választókerületeket már a saját arcára szabta a narancsuralmi rendszer. Most jön a vidéki nyílt választások földesurak jelenlétével az előregisztráció a Kubatov listák összevetésével. Az ellenzék megvásárlása a legegyszerűbb úgy, hogy hagyják őket legatyásodni, majd abbahagyják az oligarcházást, és be lehet tömni a szájukat közgéppénzekkel. A dualizmus és a Horthy-korszak egypártrendszere a béna ellenzékkel garantálva évtizedekre.
Mikszáth forogna a sírjában, ha tudná, hogy 140 év múltán visszatértünk oda, amilyen világot pikírten a tollára vett.
Szólj hozzá!

A III. Magyar Közgéptársaság népéhez!

2012. május 22. 06:00 - Adófizetők

Drága barátaink, kedves alattvalók! Elérkezett hát a várva-várt pillanat. Mi így együtt, sokan és éppen elegen. Új szelek fújnak e gyönyörű vidéken, az új időszámításhoz állítgatja óráit mindenki.

2010-ben belevetettük magunkat a munkába. A fülkeforradalom elhozta magyar felemelkedésünk újabb állomását. Ez már a sokadik, de lesz is még pár mérföldkő, mire elérjük közös, grandiózus nagy céljainkat. A magyar név újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez.

Nüansznyi, hangyafasznyi kellemetlenségek ugyan állnak a nagy tervek útjában, zuhan a reálbér, megállás nélkül emelkednek az adók, beragadt és nő a munkanélküliség, rekordokat dönt a disszidens magyarok száma, akik hátrahagyják szeretett Magyar Közgéptársaságunkat, de ezek a tények egy pillanatra se zavarják meg tisztánlátásotokat.

Gondjaink legfeljebb átmenetiek, jövőre már váratlan növekedés lesz, megmondta a Matolcsy. Ezt állította 2010-ben és 2011 ben is, és azóta tudjuk, hogy mi lett belőle, de ezzel ne foglalkozzatok, ha ezt mondta, akkor az biztosan úgy is lesz.

És egyébként is, itt a gazon kívül még valami biztosan nőni fog: a Magyar Közgéptársaság az előrejelzések alapján sikerre van ítélve.

Ti pedig, kedves polgárok és alattvalók elmehettek valamelyik újsütetű narancsbáró nagybirtokára traktorosnak, de mehettek a CBA-ba pénztárosnak, polcfeltöltőnek is. Ha ez sem tetszik, még mindig ott a közmunka, mit nyafogtok.

Szép új világ. Ezt nyújtja nektek a III. Magyar Közgéptársaság.

Szólj hozzá!

Közpénz = Közgéppénz

2012. május 21. 14:15 - Adófizetők

Oligarchabizottság itt nem lesz, nem kell félnetek.

Az elmúlt hónapokban magyar közforintok százmilliárdjai konvertálódnak Közgéppénzé, az ellenzék az asztalt veri, a hétköznapi választó úgy kapkod a levegő után mint friss ponty a TESCO-s szatyorban: ha egyszer a NER-ben egy fia oligarcha, annyi nincs, akkor miért marad kivizsgálatlanul a NER nagytőkéseinek állami megrendelései?

A hivatalos válasz az, hogy itten kérem csak nemzeti nagytőkések vannak, abból is kizárólag a jóravalóbb fajtából: olyan jóravalók ezek, hogy naponta behúznak egy lottóötöst.

Szeretnivaló nagytőkései vannak a NER-nek, sikeres nagyvállalkozói, akik egy fél évtizede mozdulatlan Magyarországon is kiemelkedő gazdasági sikereket érnek el. A reálbér esik, a foglalkoztatottság stagnál, az államadósság jottányit sem csökken, a nyugdíjvagyon felélve, az adók az egekben. Magyarország új büszkeségei a NER új milliárdosai.

Ők megtalálják milliárdos számításaikat Magyarországon: ezek az emberek a NER nagy nyertesei, a gazdaságilag hanyatló Magyarország szívének kedves vállalkozói.

Oligarchabizottság nem lesz. Magyarországon a közpénz új elnevezése pedig a Közgéppénz.

Egyéb kérdés?

51 komment
Címkék: közgéppénz

Adócsökkentés?

2012. május 21. 12:15 - Adófizetők

Saját propagandája szerint ez a kormány az adócsökkentés kormánya, mert minden munkát terhelő adót kigyomlál a rendszerből.

Vegyél egy magyar mini kkv-t öt munkaállalóval. Az egyik nyolcórás, a többi négy részmunkaidős, négy órás.

2010 és 2011-ben havonta 107 ezer forint volt az öt munkavállaló munkáltatásának összköltsége.

2012-ben az 5 ember foglalkoztatásának havi költsége: 174 ezer forint.

Adócsökkentés?

A faszt.

Szólj hozzá!
Címkék: adóemelés

Permanens adóügyi forradalom

2012. május 14. 09:11 - Adófizetők

A fülkeforradalom elhozta az adóforradalmat is. Minden héten kiigazítások és új adók jelennek meg. Tervezni lehetetlen, hiszen a gazdasági kormányzásnak sincsenek tervei. Veres János elégedetten hátradőlhet: lám, vannak még hű követői.

Már kéthetente van egy újabb adó. Annyi adónk van már, hogy azt még maga Matolcsy sem tudja kiszámítani, nemhiába ez Európa legversenyképesebb adórendszere: “Az 58 kisadót tavaly 48-ra csökkentettük, majd az év végén ismét 54-re emelkedett az adók száma. Most hét adónemet megszüntetünk és három új adót bevezetünk, így 51 adó lesz, héttel kevesebb, mint 2010-ben volt”.

Tudtad követni? Nem baj, nem vagy egyedül.

Tervek jönnek, adóötletek mennek, az adóváltozások lényege mindig az, hogy még többet, még többet. De mire?  Sokszor azért kell új adót kivetni, hogy az azzal foglalkozó hivatal költségvetését fedezni tudja: kamarai tagdíj, élelmiszerlánc illeték, szabálysértési illeték, NAV-duzzasztás, hivatali informatikai-fejlesztés, így tovább.

A rendszer pedig csak egyre bonyolódik. Minden hónapban van egy új adó, aminek a felügyeletére létrehoznak egy hivatalt, aminek az ellátására újabb adókat kell kivetni, és így tovább. Matolcsy büszke rá, hogy pár adóötletét mások országok is átvették.

Lassan gazdaságtörténeti kutatólaboratóriumot csinál az országból, és ötleteinek töredéke működőképes a többivel, és az állandó változtatásokkal pedig a gazdaság alapját, a kiszámíthatóságot és a bizalmat húzta le szinte nullára.

Nem kérnénk sokat miniszter úr, csak azt hogy hagyja abba az állandó ötletelgetést, és teremtsen egy kiszámítható gazdasági környezetet. Olyat, ahol nem kell annak örülni, hogy legalább minimálbérre bejelentenek, és nem a fizu egészét kapom borítékban. Olyan rendszert, ahol nem kell vállalkozóként állandóan az adminisztrációval bajlódni, mert minden adóval hatványozódik a papírmunka.

Ha ez nem megy, akkor nem kell erőltetni. Nem vagyunk kísérleti egerek, hogy rajtunk próbálja ki az adóügyi agymenéseit.

Szólj hozzá!

ÁFA-csaló fuxosgeci, megfizetsz!

2012. május 08. 13:55 - Adófizetők

Pöffeszkedsz az X6-osban, az élet császárának képzeled magad. Az éjszakai dorbézolás még nyomja a fejed, de a reggeli kokszcsík majd helyretesz. Délelőtt tizenegyre begurulsz a kedvenc bárodba, és egész nap ott lopod a napot. Élsz mint Marcika Hevesen, a mi pénzünkből.

Azt hiszed kurva rafkós vagy, holott egy kibaszott tolvaj csak, aki ráment az ÁFA-ra, és abból okosít. Lopod a közpénzt, többtucat szereplős cégláncolaton keresztül lopsz meg bennünket, és tünteted el a százmilliókat, meg a milliárdokat.

A mi pénzünket.

Ízlésed nulla, apádnak se volt, amikor anyádra ráment. Az X6-osban kurva nagy Dolce Gabbanában feszítesz, kopasz fejeden ez az egyetlen értékelhető cucc. Nyakadban pitbullánc, karodon POLICE, jobbodon a szolárium gyöngye, Szyndyke pucsít szilikonos szopósszájjal, ölében a fején masnizott mindent összeszaró öleb. A némber azt hiszi, valami menő vállalkozó forma vagy, holott csak egy tolvaj a csávója.

Életvitelszerűen lopod tőlünk a pénzt. Mi tanulunk, gürizünk, adót fizetünk és gyereket nevelünk, építjük a karrierünket, te meg csak lopod a napot és a pénzt. Ha az egyik cégháló bebukik, hát okosítasz búzát, repcét meg 'forgót a másik vonalon, vagy elektronikát románból. Megutaztatod a szajrét, lépteted ide-oda, aztán már igényled is vissza a százmilliókat.

Aztán meg szórod a feketepénzt számolatlanul: a koksz, Szyndyke, a némber implantátumai, a pöffeszkedő hatalmas autó, az életforma sokba van, és egy percet nem dolgoztál érte becsülettel, egy forint adót nem fizettél vissza belőle. Mert ugye a luxuscuccaidat is az osztrákoktól szerzed be.

Egy este elbaszol másfél milliót a helyi pókerklubban: ami könnyen jött, az könnyen is megy.  Túl egyszerű életet biztosít neked a Magyar Állam, ÁFA-csaló fuxosgeci!

De egyszer biztosan megfizetsz!

Szólj hozzá!
Címkék: áfacsaló
süti beállítások módosítása